Jó páran vannak, aki alig várják, hogy esténként végre álomra hajtsák a fejüket és végre alaposan kialudják magukat, hogy a következő nap ismét teljes erőbedobással vághassanak neki a feladatoknak. Hatalmas kellemetlenséggel jár, amikor reggel, az ébredést követően néhány csípésre leszünk figyelmesek a testünk különböző pontjain és az ágyi poloska csípés kezelése házilag meg kell kezdődjön. Honnan tudjuk, hogy erről van szó és nem valamilyen másik kártevő eset nekünk az éjjel? Általában minden rovarnak megvan a maga jellemző viselkedése.

A bolha például a lábszárunkat kedveli, mert ott elég vékony a bőr ahhoz, hogy át tudja szúrni. A szúnyog a fedett részeket nem tudja megtámadni, csak azt, ami kint van a paplan alól és mindezek mellett, még jellegzetes hangot is kiad, így jelenléte nyilvánvaló. Ha ez a két bajkeverő kiesett, akkor már tudhatjuk, hogy az ágyi poloska csípés kezelése házilag kezdetét veheti. Vannak apróbb jelek, amelyek figyelmeztetnek arra, hogy kivel van dolgunk. Mivel napközben nagyon jól elbújik, így magát a tettest nem fogjuk látni, de a nyomait igen.

Néhány kisebb vérfolt a lepedőn és apró ürüléknyomok figyelmeztetnek minket nemcsak arra, hogy az ágyi poloska csípés kezelése házilag idejében történjen meg, hanem az ellenlépések elvégzésére is. Gyakran az egész lakást alaposan ki kell fertőtleníteni, ha meg akarunk végleg szabadulni a bűnöstől. Ha ezt nem tesszük meg, akkor hiába állandósul az ágyi poloska csípés kezelése házilag, mert vesztes csatát vívunk. Az ágy lehet az egyik olyan forrás, ahol megbújik a poloska, de ezen kívül még bármilyen más apró repedésbe is behúzódhat.

Egy ügyes szakember, azonban gyorsan megoldja a problémát. Az ágyi poloska csípés kezelése házilag különböző készítményekkel lehetséges, amelyeket akár mi magunk is előállíthatunk a megfelelő alapanyagokból. Ezen kívül, az interneten is megrendelhetőek hasznos termékek. Törekedjünk arra, hogy viszketést csillapító, valamint hámosító hatással bírjanak a kenőcsök, amiket használunk!