kandallórács

A modern kandallók nagyon mutatós és egyben hatékony fűtési megoldást kínálnak, azonban az égési sérülések ellen még ezek sem biztosítanak kellő védelmet. Sokan azt hiszik, hogy a dupla üvegezéssel ellátott modellek ezt a célt szolgálják, de igazából csak a hatékonyság növelése és a tisztább üzem miatt alkalmazzák ezt a kialakítást.

A dupla üveg is ugyanúgy átforrósodik, amitől csak a kandallórács védheti meg a gyerekeket, illetve a háziállatokat kellőképpen. A kisebb változatokat közvetlenül a forró ajtó elé kell helyezni, míg a nagyobb, kordonszerű kandallórács már a fűtőberendezés közelébe sem engedi a kicsiket és a házi kedvenceket.

Persze baleset még így is történhet, ugyanis futkározás közben nekieshetnek a rácsnak, ami így eldől vagy kíváncsiskodhatnak is, hogy miért van az ott, ezért a teljes biztonság csak úgy lesz adott, ha a szülők, felnőttek is mindig rajtuk tartják a szemüket. A kandallórács tehát fontos tartozék, de önmagában még ez sem elegendő, hogy biztosan soha nem legyen baj.

Ha pedig a szerkezet ajtója a szobára nyílik, vagyis onnan kell megrakni a tüzet, akkor nemcsak arra kell figyelni, hogy senki ne érhessen hozzá a forró felületekhez, hanem arra is, hogy egy esetlegesen kiszökő parázs ne okozhasson lakástüzet.

Ezt a kandalló alátét üveg révén lehet megelőzni, ami egyszerre védi a fűtőberendezés alatt és a 30-50 centiméteres környezetében is a padlót. Persze, amennyiben beépített szerkezetről van szó, akkor nem kandalló alátét üveg szükségeltetik, hanem úgynevezett „előtét”, amit csak az ajtó elé kell elhelyezni.

Ez lehet négyszögletes és íves is, akárcsak azok a modellek, amelyek teljesen benyúlnak a lábon álló kandallók alá. Egyébként tűzvédelmi előírás a kandalló alátét üveg és az előtét használata is, tehát nem érdemes ezeken spórolni.

Főleg, hogy rendkívül sokáig használhatóak, hiszen az edzett üveg strapabírósága az élettartam szempontjából is kiváló választás. A kandalloepites.hu oldalon pedig csak ilyen kandalló alátét üveg kapható, így nem kell gondolkodni, hogy vajon melyik modell elég ellenálló ahhoz, hogy a tűz ellen is kellő védelmet nyújtson és ne is menjen tönkre túl hamar.