vas átvétel

Nem kell aggódjanak azok a személyek, akik Oroszlány vagy Tatabánya környékén szeretnének megszabadulni a vas hulladéktól. Itt a vas átvétel nagymestere mindig rendelkezésre áll. A Méhes Hulladék Kft. évek óta foglalkozik ezzel, ennek köszönhetően adott a szükséges tapasztalat ahhoz, hogy minden rendben legyen az eladási folyamat során.

Amikor a vas átvétel egy nagyobb mennyiséget takar, akkor a szakértők egy méretesebb hídmérleget alkalmaznak. De mielőtt a mérlegre teszik a vasat a kollégák, mindig felhívják arra a figyelmet, hogy ezek akár 15 kilogrammot is tévedhetnek és ez így van rendjén, hiszen eleget tesz a magyarországi szabványoknak és előírásoknak.

Ami még érdekli a klienseket, az a vas átvétel során történő kerekítés. Ugye a legtöbb MÉH telepen és átvevő helyen egész kilogramm értékek érdeklik a munkatársakat. Ha valaki például behoz 9,7 kg vasat, rezet vagy bármilyen értékesebb anyagot, akkor azt csak 9 kilóban tudják átvenni.

Nyilván azt semmi sem tiltja, hogy a maradék 0,7 kg-ot hazavigye az ember és egy kicsit gyűjtögessen hozzá a következő hetekben vagy hónapokban. Azért, hogy a vas átvétel minden téren megfelelő legyen az ügyfél szempontjából, érdemes otthon lemérni az anyagot, ha erre lehetőség van. Így már ismeri fogja a súlyát, ami rengeteg gyanakvástól óvja meg az embert.

Hulladék akkumulátor felvásárlás: okosan kell eljárni

Lehet, hogy a kocsi régi, meghibásodott akkuját már nem lehet használni, de ez nem jelenti azt, hogy egy értéktelen eszközről van szó. A szimpla kidobása semmilyen okból sem megfontolandó; ehelyett jobb választás a hulladék akkumulátor felvásárlás, amit szinte az összes magyarországi MÉH telephely elvégez.

A teherautók, személygépkocsik és egyéb járművek aksija veszélyes hulladéknak minősül, így nem megfelelő körülmények között megválni tőle árthat a környezetnek. Sokkal jobb döntés a hulladék akkumulátor felvásárlás, anyagilag is, hiszen a kellék jelentős mennyiségű hasznosítható alapanyaggal rendelkezik. Sajnos kevesen tudják, hogy egy sima akkuban is van legalább 8 kilogramm fémólom és 3 kg PVC: